~ötvenhetedik fejezet

Sziasztok! Rettenetesen sajnálom a sok kihagyást, de mivel sikeresen leérettségiztem, most időm is van írni, szóval készüljetek mert jönnek az új fejezetek. A mostani nem lett túl hosszú, de a lényeg benne van, mint láthatjátok új a kinézet és kövessetek Bloglovin-on is :) Puszi ♥

 

Daisy szemszöge:

Tudjátok milyen az, amikor a számodra legfontosabb ember miattad bajba került? Igen, minden az ÉN hibám.  Harry MIATTAM van kómában, és ki tudja, hogy felébred-e egyáltalán. Csak sírtam és sírtam, mivel csak erre vagyok képes… Egy tehetetlen ember lettem, akit egy őrült fenyeget és az életemre tört. Bántotta a barátaimat és életem szerelmét. Feladtam, ő nyert és megkapta, amit akart.

- Daisy! – vígasztalt Ashley. – Áruld el mi a baj – simogatta a hajamat, miközben én az ölében sírtam.

-  Végeztem – szipogtam – evvel az egésszel – töröltem le könnyeimet, miközben Ashley értetlenül nézett rám. Kezébe adtam a telefonomat, amiben meg volt nyitva az SMS is. Elolvasta és arca egyből rémült is lett.

-  Evvel el kell mennünk a rendőrségre – magyarázta miközben a fiókra tette a készüléket. – Az a felügyelő biztosan kideríti ki ez a J.

- Nem Ash, nem megyek a rendőrségre – néztem rá komoly arccal, ez a döntésem és támogatnia kellene-, Visszamegyek Amerikába, végleg.

-  Micsoda? – kelt ki magából. – Elment az eszed! – állt fel az ágyról – Képes vagy itt hagyni Harryt? Hagyod, hogy valami őrült rajongó elvegye tőled? Komolyan gondolkodj el ezen, ha megjött az eszed visszajövök – rontott ki az ajtón. Ez szokása, ha valami nem tetszik neki. Miért nem tud engem is megérteni? Nem akarom, hogy baja essen a barátaimnak és Harrynek, ezért inkább kiszállok az életükből és ők boldogok lehetnek, én pedig csak a munkámra fogok koncentrálni. Vajon minden szerelmesnek ilyen nehéz? A búcsú? Csak is Miatta teszem ezt, mert szeretem. Nagy nehezen, de erre az elhatározásra jutottam, még ma visszamegyek. Felhívtam Bent, hogy látogasson meg és elmondtam neki a tervemet. Persze az üzenetről, amit ez a valaki írt, arról nem tud, csak azt mondtam neki, hogy a zenére szeretnék koncentrálni, mert a baleset segített a tisztánlátásban. Szerencsére bevette, sőt nagyon is tetszett neki ez a hír, hogy újra keményen fogunk dolgozni és Amerika megyünk.

- Jó döntést hoztál kislány! – mosolygott rám diadalmasan, mintha az ő érdeme lenne, hogy elmegyünk – 11-kor indul a gép, addig pakolj össze és én a többit elintézem – hagyott magamra, miután elhozta a börőndőmet és néhány ruhámat is. A pakolással hamar készen voltam, még felöltöztem, igaz nagy nehezen, mivel a kezem el volt törve így egy kicsit nehezen ment.

-   Segítek – jött be Ashley szomorúan – Látom, nem tudlak erről lebeszélni – segített belebújni a kötött  felsőmbe, amit választottam. – De remélem, azért tartjuk az kapcsolatot – mondta mikor már felöltöztem és útra kész voltam.

-Persze butus, amint leszáll a gépem, hívlak - mosolyodtam el – De egyet meg kell ígérned- lettem komolyabb – nem mondod el Harrynek, hogy miért megyek el, sőt senkinek sem.

-    Megígérem – válaszolt szomorúan és megölelt.  – Kiviszem a csomagjaidat.

-  Kint vár Ben, de köszönöm nekem még dolgom van – kaptam kezembe két levelet, amit már megírtam míg Benre vártam. Az egyik a srácoknak szól, míg a másik Harrynek. Szerencsére már senki sem járkált a folyosókon a látogatás is lejárt, így könnyen besurrantam Harryhez. Mikor benyitottam, Ő ugyanúgy feküdt mozdulatlanul.

-   Olyan békésen alszol – pusziltam meg a homlokát, és elsírtam magam. – Nem akarlak itt hagyni, de muszáj lesz. Nélkülem is meg leszel. – Letettem a két borítékot az ágy melletti kis szekrényre, amin egy csokor virág volt, pont, mint az én kórházi szobámban. – Szeretlek – leheltem egy puszit az ajkaira, és mintha megmozdult volna. Mindent leírtam azokban a levelekben, összeszedtem a maradék erőmet és kimentem, az ajtónál még szomorú pillantást vettetem szerelmemre és ezután kisétáltam a kórházból és a fiúk életéből is…

A reptéren most is nyüzsgés volt, mint mindig, az emberek mindig sietnek. Kikísértek a szüleim és Dean is. Hogy miért nem kísérte el most őt a nyávogós barátnője? Egyszerű a válasz, nyaralni ment a barátnőivel vagy, ahogy én hívom őket a csatlósaival. Sajnos az én eszement bátyám nem lát a szerelemtől ,sőt a Zayn-es dolgot sem hiszi el és ami a legrosszabb eljegyezte Alena-t, így elég sokszor fogunk találkozni, sőt így már a családom része lett.

-   Drágám, biztos, hogy ez így jó? – kérdezte anya aggódva – Mi lesz veletek Harryvel? – ahogy kiejtette a nevét a szívem összeszorult, már nem sírtam, mivel szinte mindent kisírtam magamból, amiről a piros szemeim árulkodtak.

-  Igen anya, így lesz a legjobb – öleltem meg őt búcsúzóul. A szüleim nem tudnak a fenyegetőről, de jobb így mert abból rendőrségi ügy lenne és nem szeretném ha őket is bántaná.

- Daisy, ezt vedd fel – Adott a kezembe egy napszemüveget Ben és fejével az ajtó felé bökött. Fotósok… Már csak ez hiányzott, felvettem a napszemüveget, ami tökéletesen eltakarta a kisírt szemeimet, ekkor megszólalt a hang, ami az indulást jelentette.

-Vigyázz magadra kislányom – ölelt meg apa is, ő nem az az érzelgős ember, de azért láttam rajta, hogy kicsit megviseli a távozásom, hát de ezt kell tennem. Mindenkitől elbúcsúztam és Bennel elindultunk, hosszú út várt ránk és New York-ban már ott volt Jake is, aki pihenőn volt eddig, míg itt voltam, mert Paul vigyázott rám.

 

Daisy a reptéren: