~negyvenharmadik fejezet

Sziasztok! Mivel láttam, hogy még szünetben szeretnétek részt, így utolsó napra meghoztam. Megírtam miközben tanultam az I. Világháborút, valahogy ez sokkal jobban ment. Köszönöm a kommenteket és a 69 rendszeres olvasót:D Harrynek tetszene ez a szám:'D. Jó olvasást! KOMMENTELJETEK :)♥

 

-          -Gyere – húzott magával egy lufis standhoz. Fizetett az eladónak és megvette az összes lufit. – Csak neked – nyújtotta át a sok összekötött lufit. Megöleltem és hozzábújtam. Csak ő és én. Holnap pedig megint koncertezés, távol tőle, mivel ő visszamegy Londonba interjúk sokaságára. Leültünk egy közeli padra és csak néztünk az embereket, néha pedig nevettünk a nagy semmin. Akik elmentek mellettünk, biztos hülyének gondoltak minket. Már kezdett sötétedni, de Harry még elvitt egy helyre. Állítólag ide szokott kijönni, ha nyugalomra vágyik. Felértünk egy dombra, ami nem volt túl magas, de rendesen elfáradtam, mert Harry csak húzott maga után. Nem értettem, miért sietett ennyire. Mikor végre kifújtam magam felnéztem és egyből megértettem mindent. A naplementét akarta velem megnézni. Egész Holmes Chapel látszódik. Gyönyörű. Leültünk a fűbe és Harry magához húzott. Ez az a pillanat, aminek sosem szabadna véget érnie.

      -Szökjünk meg- suttogta a fülembe.

          -Bár megtehetnénk- meredtem magam elé. 

-     -Minden egyes nappal jobban szeretlek, és nem akarom, hogy távol legyél tőlem. – nézett bele egyenesen a szemembe.

       -Ne mondj, ilyeneket, mert képes leszek elszökni veled tényleg- sóhajtottam. Elkezdett nevetni.

      -Elképzeltem, ahogy mindenki minket keres. Louis sírva is fakadna, hogy nem avattuk be a tervbe. – Előttem van Louis, ahogy engem és Harryt szid. Ez engem is megnevettetett. Hirtelen zajra lettünk figyelmesek. Rengeteg fotós jelent meg a dombon. – Jobb, ha eltűnünk innen. – húzott fel Harry a fűből és elkezdtünk futni. – Rázzuk le őket. – Harry kocsija szerencsére a domb alján parkolt, így hamar odaértünk és már mentünk is.

        -Itt sokkal őrültebbek a fotósok, rendesen lefárasztottak. – fújtam ki a levegőt.

           -Nálatok meg a rajongók azok – nevetett Harry, de ő is nehezen vette még a levegőt. Elmentünk még hozzájuk, hogy elköszönjek a szüleitől és Gemmától. Úgy érzem, elfogadtak olyannak amilyen vagyok, remélem az én szüleim is így vélekednek majd Harryről.  Amíg Londonban leszünk, akkor fog megtörténni a nagy bemutatkozás. Most pedig ragaszkodott hozzá, hogy elkísér Warringtonba, a következő turnéállomásomhoz, ahol holnap este fogok fellépni.

       -Ne vezessek én? – kérdeztem tőle már a kocsiban ülve. Most hagytuk el Holmes Chapelt. Látszik rajta, hogy eléggé elfáradt. Neki még vissza is kell mennie Londonba reggel.

       -Csak eltévednél – nézett rám mosolyogva. 

        -Te tudod – néztem ki az ablakon. Eléggé unatkoztam Harry pedig csak csöndben vezetett. Csináltam egy képet és feltöltöttem twittere. Ott ugyanis sosem lehet unatkozni. 

Daisy Crawford: Útban Warrington felé. Alig várom, hogy lássalak titeket. Tippeljetek, ki visz oda? Mr. Styles is velem van. hahaa Xxx

A mai nap eléggé fárasztó volt, ezért elaludtam. Nem tudom, mikor érhettünk oda, de Harry már ébresztgetett.

-          -Itt vagyunk – simított végig az arcomon.

-          -Elaludtam- jelentettem ki hirtelen, és ahogy megmozdultam szépen be is vertem a fejemet az ablakba. – Aúú – fogtam a fejemet.

-          -Hé a kocsim üvege.  Minden oké bébi? – kérdezte a kocsijától. Komolyan? A kocsijától? – Mi van? – nézett rám. – Ő is fontos nekem.

-         - Jó persze, persze – szálltam ki az autóból szememet forgatva.

-          -Dais csak vicceltem.  – szállt ki ő is és jött utánam. Megfogta a kezemet és visszahúzott magához. Én még mindig a fejemet fogtam. – Minden rendben? – kérdezte kicsit aggódóan.

-         - Persze te kocsi mániás. – mosolyogtam rá. – Csak bevertem a fejem, mint láthattad.

-          -Gyere, meggyógyítalak. - csókolt meg. – Jó a módszerem. – váltunk el levegőhiány miatt.

- Még egy kicsit fáj – nevettem és ő újra rám vetette magát. Taps zavart meg minket.
- Újra dúl a szerelem – nevetett gúnyosan Alena.
- Zavar mi? – kérdeztem tőle.
- Én csak örülök nektek drágáim – jött közelebb avval az álnok mosolyával és közénk furakodott. Átölelt a válluknál fogva és közelebb húzott minket magához.
- Oké mi megyünk – ráztam le kezét a vállamról. – Szia. – Harry csak intett neki.
- Ben már vár rád. – kiabált utánunk. Elindultunk a hotel felé, ott állt a turnébusz is.
- Még körbe se vezettél a buszban. – mondta Harry. – Szabályok vannak? – kérdezte perverz mosollyal. – tudod olyan, hogy ami a buszban történik, az ott is marad?
- Vannak, szabályok csak közlöm – nevettem, mert olyan szomorkás fejet vágott. Persze csak viccelt, mert utána már ő is nevetett. Odaértünk a recepcióshoz, ahol már vártak ránk.
- Miss Crawford. Már vártuk. És itt van Mr. Styles is. – A lakosztálya a legfelső szinten van. A menedzsere már várja.
- Köszönjük – mondtam és már be is szálltunk a liftbe.
- Tudod, a lift előhőz belőlem valamit – húzott közelebb magához.
- Igen? – kérdeztem tőle nevetve.
- De még mennyire – ajkai közeledett enyémekhez.
- Elnézést, elnézést – szállt be a liftbe egy öreg néni.
- Ezt nem hiszem el – mondta Harry, miközben elhúzódott tőlem és zsebre tette a kezét.
- Jaj, de aranyosak vagytok drágáim. Én is így csintalankodtam a férjemmel még régebben. Amíg szegény még élt. – Harry próbálta visszatartani nevetését.
- Hányadikra tetszik menni? – kérdeztem kedvesen tőle.
- A 12. emeletre. Tudjátok az én időmben gyalog kellett felmenni, nem volt még lift. – hallgattuk már fejünket fogva a nénit. Komolyan olyan, mint az én nagymamám. Nagy szerencsénkre kiszállt a említett emeleten.

- Szóval mi csintalankodtunk? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Úgy tűnik – vigyorogtam rá. A lift megállt a legfelső emeleten, ami egyből a lakosztályunkba nyílt.

- Hűha - csodálkoztam. Még nem volt ilyen hotel szobám se, hogy a liftből egyenes itt vagyok.

- Nekünk se volt még ilyen – mondta Harry tetetett sértődöttséggel.

- Én jobb vagyok – nyújtottam ki nyelvem Harryre.

- Elég a gyerekeskedésből- jött elénk Ben. Most is, mint mindig öltönyt viselt, keze a zsebében pihent és minket vizslatott.

- Szia, kicsi lány- futott elénk Jake és megölelt. – Csá Styles. – köszönt Harrynek vigyorogva.

- Csá Jake. – köszönt vissza, bár hangjában felfedeztem egy kis féltékenységet. – Igazán elengedhetnéd a barátnőmet- húzott el Jake mellől.

- Jaj de féltékeny valaki. De közlöm, hogy 2 hétig én leszek összezárva a barátnőddel.  – mosolygott gúnyosan. Direkt hergeli Harryt. Ő pedig ráharapott a horogra.

- Ha bármit csinálsz, vele kicsinállak. – indult meg Harry, de elé álltam.

- Csak poén volt Göndörke. Inkább menj vissza Londonba és folytasd azt, amihez értesz. Törd össze millió rajongó szívét. Énekelj a sikítozó rajongóidnak. Hagy ájuljanak el tőled. - indult vissza a szobájába.

- Ezek a fiatalok fognak a sírba vinni – mondta Ben és leült a kanapéra.

- Melyik az én szobám? – kérdeztem Bentől. Ő csak egy ajtóra mutatott, ami velünk szembe volt. Megfogtam Harry kezét és behúztam magam után. Egy szép szoba tárult szemünk elé. Középen egy francia ágy mellette egy éjjeli szekrény, amin egy lámpa volt. A szobám a tetőteraszra nyílt, a kilátás egyszerűen gyönyörű volt. A szoba színe kék volt, egyszerűen imádom a kék színt szóval jól választottak nekem szobát. Van is egy sejtésem ki volt. Ashley. Ez a gondolat elszomorított. Hiányzik a legjobb barátnőm.

- Valami baj van? – kérdezte Harry, aki már az ágyon feküdt.

-  Ashley.. – kezdtem, de Harry megfogta a kezemet és maga mellé húzott.

 - Ideje lenne vele beszélni – puszilt bele hajamba.

- Igen. Te mikor indulsz? – kérdeztem.

- Már mennem kéne – nézett rá órájára. – délután rádiós interjú lesz. – ült fel és megigazította a haját, ahogy fellépés előtt szokta.

- Jaj, Harry nem is aludtál és még vezetned kell – mondtam. Hangomban felfedezte az aggódást.

- Kibírom. Nem is aludnék soha, ha minden időmet veled tölthetném.

- Csak vigyázz magadra- öleltem meg. – Londonban találkozunk. – felemelte államat és megcsókolt.  – Utálom a búcsúzást. – váltunk szét.

- Én is. – állt fel, én pedig néztem, ahogy az ajtóhoz ért. Megfogta a kilincset, de még hátra nézett. – Szeretlek. – mondta és kiment. Megint elment. Nem tudom, meddig fogom ezt kibírni. 2 hét. Annyira nem hosszú idő. Volt már nehezebb időszakunk is. Ezen is túljutunk. Remélem. Felálltam és megkerestem Ashleyt. Most vele kell beszélnem. Bocsánatot kell tőle kérnem, amiért úgy viselkedtem. Teljesen igaza volt.