~negyvenedik fejezet

Sziasztok! Itt is van az új fejezet:) Nem bírtam várni a komentekkel inkább felraktam:) Átléptük a 28.000 látogatót és van 63 rendszeres olvasóm. Annyira örülök:) Imádlak titeket♥ Ezt a részt nem ilyennek terveztem, a fejemben valahogy jobban összeállt. Remélem azért tetszeni fog nektek:) Jó olvasást!
♥

 

Harry szemszöge :

Az aréna előtt ültünk a kocsiban. Félek, hogy mi fog történni a következő fél órában. Mi lesz, ha sosem bocsát meg nekem egy idióta félreértés miatt? Abba én belehalok. Vettem egy mély levegőt és kivettem a kulcsot a kocsiból.

-          -Na, hajrá – szálltunk ki mindannyian, és elindultunk a bejárat felé. A szél fújt, mintha vihar közeledne. Ez is egy rossz jelnek tűnik. Beléptünk az épületbe ahol valaki már várt ránk.

-          -Sziasztok! – fogadott kedves mosollyal. Niall odarohant hozzá és a karjaiba zárta a lányt.

-          -Szia Ashley!  – köszöntem én is. – Ő itt Clara. – mutattam be neki a lányt.

-          -Időben jöttünk? – kérdezte Louis.

-          -Hát… - vakargatta a tarkóját. – Daisy nincs itt, se Jake. – mondta, miközben rám nézett. – Már vagy 1 órája. Azt mondták Daisy a szállodában hagyott valamit és visszamentek. De az óta semmi hír. – Minden szem rám szegeződött.

-          -Megkeresem – indultam el, de valaki a kapucnimnál visszahúzott.

-          -Nyugalom hős szerelmes, úgyis vissza kell jönniük a próba miatt- mondta Louis.

-          -De nem érted, ha az barom rámászik, én megölöm – lettem ideges.

-          -Daisy nem fogja engedni, hidd el. – nyugtatott Louis. Igen, igaza van. Nem olyan lánynak ismertem meg, aki hagyná, hogy rámásszanak. Bementünk a színpadhoz, mert ide fognak jönni.  Ekkor 6 szempár szegeződött ránk.

-          -Ti mit kerestek itt? – kelt ki magából Dean. Elindult felém, de Ben visszafogta.

-          -Tudtam, hogy megjelentek. – szólalt meg Ben. – Ha visszaér, megfojtom, de Jaket is.

-          -Sziasztok! – lépkedett felénk Alena. Louis-t megölelte, Niall-t nem merte, mert Ashley villámokat szóró tekintettel nézett rá.  – Harry! – lépett elém. – Azért jöttél, hogy kidobd végre Daisyt? Helyes meglátás, hozzád valaki olyan kell, aki gyönyörű, erős jellem. – Furán néztem rá. Itt most magára gondolt?

-          -Köszi, kihagyom. Nekem Daisy kell.

-          T-e tudod- vont vállat flegmán. – Üdvözlöm Zaynt –vigyorgott gúnyosan. Na igen, a buliban történtek. Vajon Daisy bátyja tudja? Az biztos, hogy Perrie nem nagyon örült neki. Sőt most úgy vannak egymással, mint én meg Daisy. Ekkor nevetést hallottunk az előcsarnokból. Mikor kinyílt az ajtó egy gyönyörű barna szempárral találtam szembe magam. Haja kiengedve, kicsit kócosan. Mögötte pedig feltűnt az a barom. Csak álltunk egymással szembe. A szívem a torkomba dobogott. Ekkor Daisy oldalra nézett. Meglátta Clarat és felismerte. Már csak ajtócsapódásra eszméltem fel.

Daisy szemszöge:

Mikor visszaértünk nem hittem a szememnek. Megláttam Őt. Most is olyan szívdöglesztően nézett ki. Fekete farmert, fehér pólót és a szokásos kék zakóját viselte. A szemei csak úgy csillogtak. Szívem ezerszeresen vert. Oldalra néztem és megláttam egy lányt, akit egyből felismertem. Vele volt Harry aznap este. Képes volt ide hozni? Az én koncertemre? El kellett tűnnöm innen, ezért kiszaladtam. Hallottam, ahogy a nevemet kiabálja, de nem érdekelt. Próbáltam eljutni az öltözőmbe, ami a második emeleten volt, ezért beszaladtam a liftbe. Nyomogattam a gombot, mint egy őrült, de a liftajtó ugyanolyan lassú tempóban csukódott. Már majdnem elindult, mikor Harry lábával megállította és átcsusszant a már csukott ajtón. A lift elindult és kínos csend vette kezdetét.

-          -Daisy, engedd, hogy megmagyarázzam- kérlelte és közeledett felém.

-          -Nem érdekel. Idehozod azt a lányt, pont azt – néztem a szemébe. – aki tönkre tette a kapcsolatunkat.  Ekkor a lift hirtelen megállt 2 emelet között. Minden elsötétült, remek elment az áram. Mi pedig itt ragadtunk. Kettesben. Próbáltam nyomogatni a vészcsengőt, de az se működött.

-          -Remek – morogtam.

-          -Nem a legjobb megoldás, de így el tudok magyarázni mindent. – mondta komoly hangon. 

-          -Megmagyarázni? Megcsaltál… - eltört a mécses. A könnyeim folyni kezdtek. – Régen olyan erős voltam, de mióta megismertelek mindig csak sírok.

-          -Daisy.. – jött közelebb, de elfordultam. – csak hallgass meg.

-          -Jó – töröltem le könnyeimet. Lecsúsztam a lift falán, hogy leüljek és figyeltem, bár nem akartam a szemébe nézni.

-           -Azért hoztam, magammal Clara-t, hogy tisztázza a helyzetet. Nem történt semmi köztünk azon az estén. – nézett a szemembe. Elvesztem azokban a zöld szemekben. – Mióta nem vagy velem megörülök, és mindig rád gondolok, attól féltem, hogy Lucas elhódít majd, vagy Jake. – csuklott el a hangja.

-          -Engem más fiú nem érdekel – mondtam halkan. – De Harry valami mindig közénk áll. – emeltem fel fejem. – Lehet, nem kéne ezt folytatnunk. – Az elején rossz lesz, de a sebek mindig begyógyulnak.

-          -Mi? – kérdezte hitetlen hangon – Miről beszélsz? Én egyáltalán nem akarom, hogy vége legyen. – jött felém közelebb és szemében észrevettem, valami igazi csillogást. Teljesen komolyan gondol minden szót, ami elhagyja a száját. – Tudod, hogy szeretlek. És neked is ezt kell érezned, különben már levetted volna, azt a karkötőt. – emeli fel kezemet. – Emlékszel mit mondtam? Csak akkor vedd le, ha már nem szeretsz.

-          -Harry – suttogtam és alig pár centi választott el, minket egymástól. – Ne nehezítsd meg a dol.. – nem tudtam befejezni mondandómat, mert ajkait enyémre tapasztotta. Ez a csók mindent elárult számomra. Tényleg nem érdekli, milyen próbákat kell kiállnunk, nekünk együtt kell lennünk. Ezt a csodás percet levegőhiány miatt megszakítottuk.

-          -Látod, meg sem tudsz szólalni- suttogta és végig simított arcomon. Elpirultam. Kit akartam átverni? Nem bírok nélküle élni. – Hiszel már nekem? – kérdezte. Csak bólintottam. Elvigyorodott és újra megcsókolt. Ekkor a lift elindult.

-          -Ne a liftben teperj le – nevettem és eltoltam magamtól.

-          -Igazad van, én úriember vagyok. - állt fel. Kezét felém nyújtotta és felsegített. Mikor felhúzott, hirtelen magához rántott és megölelt.  – Annyira hiányoztál- súgta és fejét a vállamba temette.

-          -Te is nekem. – öleltem vissza. Ekkor megállt a lift jelezvén, hogy megérkeztünk. Kibontakoztam öleléséből és elkísért az öltözőmig.

-          -Segítsek felöltözni? – kérdezte vigyorogva, miközben visszahúzott az ajtó előtt.

-          -Köszi, de egyedül is megy. – összekulcsoltam kezemet nyaka körül. Adtam egy puszit a szájára.

-          -Ne kínozz – kérlelt szinte már könyörgött.

-           -Nagylány vagyok már- mondtam és bementem az öltözőbe, de Harryt nem engedtem be.

-          -Szóval így állunk? – kérdezte tettetett sértődöttséggel. – Hát jó – hallottam lépteit, ahogy egyre távolodik. Most itt hagy? Utána akartam menni, de ahogy kinyitottam az ajtót hirtelen elém ugrott és a frászt hozta rám. Szépen hátra is estem.

-          -Te megőrültél? – kérdeztem. – Aúú ez fájt. Harry csak nevetett. Na, várj csak. – Harry, ráestem a lábamra és nem tudok ráállni – panaszkodtam. A nevetést felváltotta az ijedtség.

-          -Jézusom, mit tettem. Jól vagy? – hajolt le hozzám és próbált felhúzni. Ekkor amilyen erősen csak tudtam magam mellé rántottam a földre.

-          -Megkaptad- nevettem rajta, mert olyan fejet vágott.

-          -Nem vicces, megijedtem, hogy bajod esett – ültünk még mindig a földön.

-          -Jól vagyok, de ezt visszakaptad- nyújtottam ki rá nyelvem, ekkor közelebb csúszott hozzám.

-          -Holnap töltsd velem az egész napot.  Anyáék meg akarnak ismerni, még ma este.

-          -Honnan tudtad ennyire biztosra, hogy megbocsátok? – kérdeztem meglepetten.

-          -Csak reménykedtem benne. Mindenki azért szurkolt, hogy kibéküljünk. Különben is miért lógtál te avval az agyalágyúlt Jake-kel? – váltott témát.

-          -Ne kezd- nevettem. Felálltunk, ledobtam a cuccaimat és mentünk is vissza próbálni kéz a kézben.